Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Taoizmusból

2011.05.06

 

A Sárkány Útja
A taoizmust hagyományosan a Sárkány Útjának tartják - így a sárkány lett az átalakulás kínai szimbólum. A taoizmus az átváltozás útja - az az út, amelyen haladva valamely dolog valami mássá változhat.
Az bizonyos, hogy a taoistákat évszázadok óta a varázslókkal azonosítják nagyon gyakorlati formában, de mégiscsak varázslat. Két taoista átváltoztatás nagyon hasznosnak bizonyulhat bárki életében.
Az első a negatívum pozitívummá fordítása, a taoista harcművészet közismert elve. Minden felhasználható általa, ami csak az utunkba akad. Ha téglát vagdosnak valakihez, házat építhet belőle. Gyakran egyszerűen azzal is lehet változtatni valamilyen helyzeten, ha változtatunk a hozzáállásunkon. Ha feladjuk fontosságunk tudatának képzetét és arról való képzelgéseinket, hogy mi lehetne, akkor elősegítjük, hogy a dolgok olyanná váljanak, amilyenekre éppen szükségünk van. Ugyanilyen úton az ember negatív jellemvonásai is átalakítható.
"Cselekedjél a természet rendje szerint, sohase erőszakold a dolgokat, ne keresd a túlzott élvezeteket, lásd meg a nagyot a kicsiben, lásd meg a sokat a kevésben, a rosszat is jóval viszonozd".

A második "varázslat" a pozitívum pozitívumot vonz. Ennek alapvető példája a taoista orvoslás alapelve, amely szerint az egészség titka az egészségben rejlik. Ezért a taoisták az egészség és a hosszú élet elvét tanulmányozzák, és ezzel együttműködve dolgoznak.
 
A gyermeki tisztaság
Gyermekkorban bár "ügyefogyottak" vagyunk, de mindennek teljes tudatában örülünk a körülöttünk lévő világnak. Aztán kamaszkorban még mindig éppoly tehetetlenek vagyunk, de megpróbálunk végre függetlennek tűnni. Ha ebből a szakaszból is kinőttünk, felnőtté válunk. De a fejlődés legmagasabb foka nem a felnőtt ember. A ciklus végén ott áll a független, világos gondolkozású, mindent látó gyermek. Ennek a szintnek bölcsesség a neve. A bölcsek mindent tudó gyermekek. Agyukból kiürítenek minden megtanult kicsinységet, és megtöltik a nagy semmi bölcsességével, mely a Mindenség Útja.
Nem véletlen talán, hogy a kínai nyelvben használt -ce, azaz mester képző másik jelentése gyermek. Tehát a gyermeki gondolkodásúak válhatnak igazi mesterekké.
"Akiben az erény teljessége van, hasonlatos az újszülött gyermekhez. A gyermek semmit sem tud a mérges kígyóról, sem a vadállatról, sem a ragadozó madárról. A gyermek nem ismeri a veszélyt. Csontjai gyengék, vágya erőtlen mégis erősen tud markolni. Egész nap kiabál, hangja mégsem rekedt, mert testében tökéletes a belső összhang. Aki az éggel való összhangzatot ismeri, az örökké él. Aki az örökkévalót megismeri, az bölcs. Aki magában az erényt gyarapítja, az boldog. Aki a szív vágyait a lelkierőnek aláveti, az erős. Ha a teremtmények kifejlődtek, akkor öregedni kezdenek. Az öregség már Tao nélkül való állapot. Ami Tao nélkül való, az közel van a véghez."
 
Utóhang
Az élet mesterei ismerik az Utat, hallgatnak a belső hangra, a bölcsesség és egyszerűég hangjára, mely ítél az okosság felett, és tudásban a tudás felett áll. Ez a hang nem csupán kevés kiválasztott ereje és magántulajdona - ez mindenkinek megadatott.
Bár a bevezetésben említettem, hogy a keleti gondolkodásmód meglehetősen távol áll a nyugati civilizációtól, megfigyelhető a taoizmus, illetve buddhizmus egyre nagyobb méretű térhódítása a robbanásszerűen iparosodó nyugati országokban is. Hogy ez mivel magyarázható? Most, amikor az ember már bármilyen anyagi dolgot megszerezhet magának, már az egész Földet az uralma alá vette, mégsem boldog. A napjai rohanásból, aggodalmaskodásból állnak, ha gazdag azért, ha kevésbé gazdag, akkor azért. Aki úgy érzi, hogy már semmilyen anyagi dolog nem teszi őt boldoggá, elgondolkozik rajta, hogy akkor vajon mi jelenheti az igazi boldogságot. Míg szegény az ember azt hiszi, ha mindene meglesz boldog is lesz, de ez nem így van. Talán éppen a nincstelenség, az egyszerűség boldogít. Ezt tanítja a taoizmus is. Ha már az anyagiasság "nem jött be" az embernek, reméli, hogy a másik végletben megtalálhatja a boldogságot, a teljes nyugalmat és a harmóniát.
" Az őszinte szó nem mindig kellemes. A kellemesen hangzó beszéd nem mindig őszinte. A Tao-t követő ember nem vitatkozik. Aki vitatkozik, az nem Tao-követő. A Tao-követő nem tudálékos. Aki tudálékos, az nem ismeri a Tao-t. A bölcs ember nem gyűjt kincseket. Minél többet tesz másokért, annál többje van neki. Minél többet ad másoknak, annál gazdagabb. Az ég törvénye az, hogy áld, anélkül, hogy ártana. A bölcs ember törvénye az, hogy a természet rendje szerint él és cselekszik."
 
 
Lie-ce II. könyve a taoista misztika közepébe visz el bennün­ket. Csuang-ce 1/3. könyvében szó van Lie-ce-ről, arról az em­berről, aki képes volt „a szél hátán lovagolni".
Lie-ce megtanulta egy mestertől, hogyan kell a „szél hátán lovagolni"- majd hazatért. Ezek után megkereste őt egy Jin ne­vű tanítvány, és kérte avassa be őt is a titokba. Lie-ce hónapokig váratta őt, és nem szólt hozzá. (Mennyire hasonlít ez a| zen-mesterek történeteihez!) Egyszer aztán így szólt hozzá: „- Ülj le! Elmondom hát neked, mit tanultam a Mesternél. Miután három évig voltam a szolgálatában, nem mertem különbséget tenni igaz és hamis között, a szájam nem mert beszélni a hasznosról és a haszontalanról. Csak akkor méltatott engem a Mester egy pillantásra. Öt év múlva kezdett az elmém ismét különbséget tenni igaz és hamis között és a szám beszélni mert, hasznosról és haszontalanról. Akkor először derült fel a Mester és mosolygott. Hét év múlva meg tudtam szabadítani gondola­taimat; nem volt már az elmémben nyoma sem igaznak és ha­misnak. Akkor a Mester maga mellé hívott. Kilenc év múlva szabad pályát adtam a gondolataimnak és szavaimnak; tudatom­ban nem volt már igazság és tévedés, haszon és kár. Igen, azt sem tudtam, hogy tanítómesterem van-e vagy csupán egy tanu­lótársam. Az Én és nem-én közötti különbség eltűnt, külső és belső összekeveredett, megszűnt a különbség az érzékek közt, nem tudtam, szemem van-e vagy fülem, orrom-e vagy szájam. Az volt az érzésem, hogy szellemem megmerevedett, testem széthullt, csontjaim és húsom felbomlottak. Már nem éreztem, hogy mire támaszkodik testem, érik-e lábaim a talajt, hagytam magam a szél által keletre és nyugatra hordani, mint a száraz csepü vagy falevél, és végül már azt sem tudtam, hogy én viszem-e a szelet, vagy az hord engem?
Na, lásd: még egy éve sem vagy tanítód házában. Remélheted-e, hogy beléphetsz az ürességbe, és lovagolni tudsz a szél hátán?"
Erre a tanítvány igen elszégyellte magát, és egészen csendes lett, és hosszú ideig szólni sem mert többé.
 

 

 
Aki hazudik, önmagát csapja be, aki lop, önmagát lopja meg, aki öl, önmagát öli meg! Miért? Mert ez láncreak­ciót alkot, és vágyaid, indulataid sereggé válnak, és mint rabszolgát, magukkal hurcolnak. Minden lényt úgy sze­ress, mint önmagadat, minden lényben önmagadat lásd; akkor a kapu nélküli kapu könnyedén kinyílik előtted. Tehát az örök élet megvalósítása itt és most elérhető, nem kell sem a másvilágra, sem a túlvilágra várni. A kulcs az örök élet kapujához az önzetlenség és az én- mentesség megvalósítása. A lámpának fel kell áldozni az olajat, hogy a szeretet fényét sugározza. Ugyanígy az igaz szeretetben, a Tao-ban fel kell áldozni az Én-t, ah­hoz, hogy mindenkiben önmagunkat lássuk, és ezáltal minden lényt úgy szerethessünk, mint önmagunkat. A felhők felett örökké derűs az ég, örökké süt a napsugár, a szenvedés oka a ragaszkodás, úgy tárgyhoz, mint sze­mélyhez, és ez az a felhő, amely eltakarja előled a Tao ragyogását és melegét, pedig Ő minden lényt egyformán szeret. Ez olyan boldogságot jelent az egyén számára, mint a zsenge fűszálnak hűvös hajnalon a kelő nap suga­rai. A tudatlan ember azt mondja: minek ilyen ostobasá­gokkal foglalkozni, hiszen ennek semmi gyakorlati haszna sincs? A válasz igen egyszerű. A valamiben kere­sendő boldogság átmeneti tünemény, mint a fogyó hold, de a semmiben boldognak levés a legnagyobb művészet és tudomány, mert azt tőlünk elvenni nem lehet. Az üres­ség és a csend szeretete elvezet a túlsó partra, ahol az igaz béke, boldogság, szabadság várja az arra méltó uta­sokat. Itt található az árnyék nélküli fény.
 
 
A kolostori taoizmus, a taoista pantheon kialakulásá­ról értekezzünk. A taoizmusnak az az ága, amely a személyes, fizikai halhatatlanságot tűzte ki célul, valamikor az i.e. száza­dokban kezdett körvonalat ölteni, de sokkal régebbi időkben gyökeredzik. Kétségtelen, hogy az emberiség összes vallásai közül talán legkorábban és egyedülálló módon, a taoisták egész rendszert dolgoztak ki a halhatatlanság elérésére.
A taoista adeptus gyakorlatainak célja a hszien-ség vagy hszi- en-állapot megszerzése volt. A hszien (halhatatlan) a nyugati gondolkodás számára nehezen megmagyarázható.
 
Már a Han-korban elkezdték ábrá­zolni ezeket a lényeket, amint furcsa (a Taj-csi-csüan gyakorlataira emlékeztető) mozgást végeznek. Szárnyas embe­rek voltak, akik olykor csupán egy-egy ruhadarabot hátrahagy­va hszien-né váltak; halhatatlanok lettek. Ezt a végső stádiumot a „testtől való megsza-badulásnak" vagy „elválásnak" nevezték. (Si-csie avagy a HUN -lélek (lien-hun) átalakulása).
Egyes taoista szekták a hszien-séget hasonlóan, de mégis el­térően magyarázták; megint másként fejezték ki a „halhatat­lanná válást" a taoista alkimisták, vagy a taoizmussal rokon­szenvező költők, így Li Taj-po is. Lie-ce így beszél a hszien- ről:
"...úgy emelkednek a levegőbe, mint ahogyan az ember szilárd talajra lép, az üres térben pihennek úgy, mintha ágyban aludnának. Pillantásukat felhő és köd nem fedik el, mennydörgés nem süketíti meg őket Szépség vagy rútság szívüket nem csábítja. Hegyek és völgyek nem szabnak gátat lépteiknek. A szellem erejében vándorolnak..."? (Lie-ce II/l. részlet)
 
Koncentrációs és meditációs gyakorlatokkal megkísérlik, hogy egyfajta energiákkal körülvett „magházat" építsenek ki. Tulajdonképpen az illető saját energiái borítják be ezt a középpontot, ezáltal egy látens erő áll elő, amely egy pon­ton elválik a primér, „múlandó időtől". Ezt képeken úgy fejezik ki, hogy a szent szívében egy kisgyermek születik, aki aztán a koponyatető magasságában a szabadba jut.
 
 
A taoisták nem tartották akadálynak a nemi életet a hszien- ség eléréséhez, hanem éppen ellenkezőleg, úgy nevezték: "az élet táplálása a jin és jang által".
Légzőgyakorlatok, jóga, A taoista jóga fontos része, amelynek egy változata aztán Kung-fu néven is ismertté vált. Innen ered az egyes taoista szektákban ma is élő rituális tánc. A taoista adeptusnak a négy évszak minden szakaszára megvolt a maga különleges gyakorla­ta.
 
A taoistáknál a tornához és légzési gyakarlatokhoz hasonlóan a nemi élet is az egészséges, hosszú élet megszerzésének eszkö­ze volt.
Az i.e. II. századból származó írások szerint az alkimisták célja a halhatatlanság elixírjének előállítása volt. Az alkimista írásokban természetesen szimbolikus nyelvezettel van dolgunk, amelynek tartalma a nem beavatottak előtt éppen úgy rejtve ma­rad, mint a taoista jóga és a különféle taoista szutrák lényege.
 
Azt hiszem, ide illenek J.Needham találó szavai, aki ezt írta a „Kínai tudomány és civilizáció" című művében: „Alig van a kínai tudománynak olyan ága, amelynek születésénél a taoisták ne működtek volna közre".
 
 
Csuang-ce című könyv a mai napig megőrzött olvasmány. És nem is akármilyen! Több mint kétezer éve avat be a régi taoisták titkaiba, ismertet meg gondolkodásukkal. Könyveiben megtalálható a taoista felfogás a halálról, a világ illuzórikus természetéről, az álmok világáról, a „nagy felébre­déséről.
 
H. Maspero és mások is megállapítják, hogy korának legna­gyobb gondolkodója volt. Mindenki azt olvasta ki belőle, ami saját magában benne van.
 
Csuang-ce már az I. könyvben szól a hszien-ről, aki a termé­szettel tökéletes harmóniában él, életritmusát a természeti erők­höz képes igazítani:
Aki érti, hogy a természet legbensőbb lényegét magáévá te­rvi'" avagy „az ég és föld lényegén szállni tud", az ott tud lé- ir/.ni, ahol nincsenek korlátok, és nem függ többé semmilyen klilső körülménytől...
Ebben a fejezetben a taoista jóga egyik fogalmáról, a „csi"- idI is szó van, ugyanis „aki szolgálatába tudja állítani a hat csit, iv.ek változásait, az képes lesz arra, hogy ezek segítségével a végtelenben utazzék". (I./l.)
A fejezet tulajdonképpen a taoista jóga, a halhatatlanságot ke­reső, életmeghosszabító gyakorlatok egyik kifejtése Csuang-ce írásaiban. Ugyanígy beszél a „tökéletes emberről" is, akit „élet és halál váltakozása nem érint, még kevésbé a jó és rossz fogal­ma..."
 
Ezt tanultam a Mestertől: „Ha kimégy a világba, kövesd szokásait. Már most, amikor a Tiao-lingi parkban kószáltam, megfeledkeztem igazi énemről.
 
Temetési, ördögűző, rontó szellemeket távoltartó, tea-, és vi- rág-áldozó szertartások zenéje, valamint fuvolával kísért medi- tációs muzsika hallható a ritka lemezen. A taoista zene hangulata misztikus, drámai és hátborzongató. Egy távoli, el­zárt, hangjaiban is évezredek üzenetét megőrző világ zenéje.
A fogalom jelentése: legvégső ok. A taj-csi tulajdonképpen mozgássá átalakult, megelevenedett taoista gondolat, amelynek célja, hogy a „csi"-t megfelelő módon áramoltassa az emberi testben, és így ember és természet
között harmónia jöjjön létre. Nevezhetnénk egyfajta meditáció­ink is.
 
Orvoslás 
Akupunktúrás pontok az emberi testen (Ming-dinasztia-kori rajz)
 
A TAI-CHI-CHUAN
A testet felosztják öt alcsoportra: belső, külső, elülső, hátsó, középső. A csít, mivel az belülről kifelé és elölről hátrafelé áramlik, átfolyatják az elképzelt belső szerveken úgy, hogy ciklusonként visszatérjen a középpontba. Ehhez az emberi testrészeket (1. fej, 2. törzs, 3. kar, kéz, ujjak, 4. lábszár, lábfej, lábujjak, 5. visszatérés a középpontba) meghatározott módon mozgatják.
A taijiquan nem csak a testi egészséget biztosítja, hanem a lelki pszichés alapú panaszokat is, hiszen az emberi test a lelkével alkot harmonikus egységet.
Az (általában szabadban, csoportosan végzett) mozgásokra a lassú, finom mozdulatok jellemzőek.
 
FengsuI
A jin-jang kettősségének és a harmóniára való törekvésnek legismertebb példája a fengsuj tudománya. A táj jin elemeit (folyók, patakok, tavak) és jang elemeit (erdők, hegyek, lankák) másolták harmonikus egységbe az embert körülvevő mikrokörnyezethez, amellyel a természet életenergiáját (qi, csi) az ember közvetlen közelébe vezetik. A fengsuj a tér elrendezésének tudománya a jin és jang elvei alapján. Szó szerint annyit jelent: „szél és víz”, utalva a két elem tájformáló hatására.
A fengsuj tudománya az ősidőkre vezethető vissza, de a kínai gondolkodás jellemző vonásaként a taoisták felhasználták tanaik gyakorlati szemléltetéséhez, azaz a mindent átható életenergia praktikus hasznosításához. A tao, a mindent átható világtörvény, működése során, azaz a jin és jang változékonyságával kelti az élethez szükséges alapvető energiát (csi). A bölcs, aki tisztában van a tao lényegével, képes uralni és felhasználni a csít.
A fengsuj kiterjed a ház elhelyezésére a környező természet domborzati és vízrajzi viszonyainak figyelembe vételével, a lakhely szobáinak tervezésére, a berendezési tárgyak, bútorok elrendezésére.
Azonos törvényeknek kell érvényesülniük a lakás bármely részében, sőt akár az asztalon lévő tárgyak, vagy az asztal fiókjának tartalmát illetően is. A bennünket körülvevő dolgok megfelelő elrendezése, a pozitív életenergia áramlása kihatással van egészségünkre, személyes anyagi és szellemi sikereinkre, kívánságaink beteljesülésére.
 
Táplálkozás
A fengsuj alapelve, az egyensúlyra való törekvés, a jin és jang harmóniájának megteremtése a táplálkozásban is megjelenik. Ezt, az orvosláshoz hasonlóan, egyénre szabottan kell alkalmazni, azaz össze kell hangolni az egyén fiziológiai és biológiai adottságaival. A fő gondolat az, hogy a főzés és az étkezés pozitív energiát biztosítson. Ennek eléréséhez a szervezetet megfelelő mennyiségű és helyesen megválasztott étellel kell ellátni. Vallják, hogy minden étel és alapanyag energiát hordoz, ami kisugárzással van ránk, valamint melegítő, hűtő és kiegyensúlyozó hatással bír. Mindezeknek az egyén szükségleteinek megfelelő összeállítása teremti meg az optimális táplálkozást. Kerülni kell például a túl hideg, vagy a nehezen emészthető ételeket, ugyanakkor nagy hangsúlyt kap a friss, jó minőségű élelmiszer fogyasztása.
A főzés során, a fentieken túl, figyelembe kell venni az öt elem alapelvét is, mely szerint minden élelmiszer egy elemhez köthető, és ezek támogató hatását kihasználva kaphatunk a szervezet harmóniáját szolgáló ételeket. A távol-keleti konyha jellemzője a csípős íz, amelynek gyógyító hatást tulajdonítanak.
 
Istenképzet
Vallási szempontból a taoista papok a tao panteont elképzelhetetlen mértékben megtöltötték istenekkel, szentekkel, szellemekkel. A természetistenek mellett számtalan védő és oltalmazó szellem létezik, akikhez bonyolult rituálékkal közelednek. Ezeket a lényeket az ősi kínai misztikus tanításokból vették át, de eredetükben fellelhetők a sámánizmus, totemizmus ősi kultuszai is.
A tao mítoszok szerint az istenvilág csúcsán a „három tiszta” isten áll:
  • Jü Huang Sang-ti, a fenséges Jade Császár, vagyis az égisten.
  • Az őskezdetként megszemélyesített tao (T'ai-ki), aki P'an Ku, azaz az első ember alakjában saját testrészeiből (zsigereiből, hájából) megteremtette a világ sokféleségét (→Rigvéda Purusája).
  • Lao-ce, aki P'an Kuval egybeolvadva alkotja a harmadik istenséget. Lao-ce testéből létrejött a nap, a hold, hajából a csillagok, húsából a négylábúak, beleiből a kígyók, szívéből egy szent hegy.
A különböző iskolák kinyilatkoztatásai során egyik sem feledkezett meg újabb szentekkel, istenekkel, szellemekkel, démonokkal bővíteni a taoista panteont. A népi vallásosság elleni küzdelem egyik módja volt a nép által imádott istenek és szellemek beemelése a „hivatalos” kánonba, másrészt az iskolákon belül létrejött új filozófiai elméletek megtestesítésével szemléletes módon tudták tanaikat terjeszteni. A nép körében terjedő, nagyrészt filozófiai szemléletű, buddhista befolyás ellentételezésére is jó érzékkel ismerték fel a megnevezhető, imádható istenek, démonok jelentőségét. Már a Huang-lao és a Shanqing-iskola iratai között is ezrével találunk megistenült személyeket, akik akár az élet apró-cseprő dolgaiban is a hívők segítségére lehettek.
 
Papság és hierarchia
A taoista vallás hierarchikus felépítésű, számtalan pap, szerzetes, szerzetesnő munkálkodik a hívők lelki szükségleteinek kielégítésén. Élén a taoista pápa áll. Vallásos szertartásaikat számtalan gazdagon feldíszített templomban gyakorolják.
A taoista iskolák nem egységesek, egy-egy iskola belső szervezeti formáit nagy részben a buddhista rendekből vette át és évszázadok során önálló renddé fejlesztette tovább. Nagy valószínűséggel táplálkozott más, monoteista vallásokból is. Abban azonban minden iskola egyetért, hogy tanításuk végső célja a visszatérés az őseredethez, ahol az „egy” nem válik kettővé, a kettő hárommá, a három „soksággá”, ebbe a kozmikus embrionális állapotba, ahol a mindenség ősoka még háborítatlan formában létezett. Itt valósul meg a végső boldogság (Xian) mint halhatatlanság. A tao változó, de változtathatatlan és örök, ezért annak érvényesüléséhez mindenkinek a lehető legtökéletesebben kell alkalmazkodnia. Hagyni kell érvényesülni az örök törvényt ellenszegülés nélkül, a nemcselekvés (wu-wei) által.
Az ember őseredethez való visszatérését a vallás szerint praktikus eszközökkel lehet elérni: a jin és jang elemzésével, asztrológiai módszerekkel, az öt elsőrendű elem (tűz, víz, föld, fa, fém) és állapotváltozásaik vizsgálatával, az „ősok”, azaz a tao koordinátáinak numerikus kiszámításával.
A mai Kínában a vallásos taoista tradícióknak két fő irányzata figyelhető meg:
  • Teljes Igazság Iskolája (pinjin: Quanzhen-taoizmus), amely elsősorban a belső alkímiát és elmélyülést, meditációt hirdeti. Kolostorokban élnek, és nőtlenségi fogadalmat tesznek.
Ortodox Egység Iskolája (pinjin: Zhengyi-taoizmus), amely egyfajta visszatérés az „Ég Mesterének” tradíciójához, nős papokkal, rituális szertartásokkal, mint temetési és házassági szertartás, sőt végeznek ördögűzést, gyógyítást, különféle orvosi terápiákat is. Az Ortodox Egység Iskolája tanain erős buddhista befolyás fedezhető fel, rituálék és mágikus praktikák jellemzik tevékenységét.
 
A legritkább taoista kéziratok egyike. Taoista mesterek szó­ban adták tovább tanítványaiknak nemzedékről-nemzedékre. Ni Hua-csing mester szerint, aki jelenleg az Egyesült Államokban cl, a mű szerzője Lao-ce. J. Needham szerint szerzője ismeret­len, bár valóban Lao-ce beszélgetéseit tartalmazza, (ld.: Science and Civilisation in China II. Cambridge. 1955.)
Nagyszámú anekdota létezik, amely a Hua hu csing-nek va­rázslatos, mágikus erőt tulajdonít. Kéziratait a taoisták a legna­gyobb becsben tartották.
 
(Tao cang = Tao tárháza)
A taoista szent könyvek és írások gyűjteményeit különböző' kolostorok gyűjtötték össze. A teljes gyűjteményt csak a XI. században kezdték rendszerbe foglalni. A Nyugaton megjelenő munkákban a Wieger-féle osztályozást használják, ha a taoista kánonra történik hivatkozás. (L. Wieger: Taoisme, 1911-1913).
A kánon mintegy másfélezer művet tartalmaz. Az érdekesség kedvéért lássuk milyen taoista írások találhatók meg benne:
-       „Igazság barlangja". Ez az ún. Mao-san taois­ták feljegyzéseit tartalmazza, ez a szekta talán a leg­híresebb a taoista szekták közül. Az írások mágikus-meditativ gyakorlatokat közölnek.
- „A Misztériumok barlangja". Talizmánok,
- Liturgikus szövegek - köztük a Tavaszi megújulás szertartása - gyűjteménye.
-  „A szellemek barlangja". Ez Csang Tao ling (I. vagy II. századi) híres taoista mester írásait gyűjti össze. Ez a mester alapította Kiangszi tartományban az un. „Égi mester" szektát.
- Késői taoista művek gyűjteménye.